Amszterdam, 2004 húsvétja. A város egyik kedvelt szórakozóhelyén, a Melkwegben egy hetvenen felüli hibátlan öltözetű öregúr korát meghazudtoló mozdulatokkal táncol, fehér ruhás fiatalok szaltóznak másfél méter átmérőjű dobok eksztatikus ritmusára, fűszoknyás izompacsirták járják a maculelét, a közönség pedig portugálul felelget a színpadon elhangzó dalokra. A legnagyobb európai capoeira-esemény szombat esti "festáján", ünnepségén vagyunk.
Egyáltalán nem látszik, hogy a többség tizenkét órányi kemény edzésen vett részt, és az elkövetkezendő két napban még legalább ennyi vár rá, persze, hacsak nem számítanak testmozgásnak a hajnalig tartó partik.

Ötven tanár és hétszer annyi tanítvány

Tekintse meg képeinket!
Az eseményt többedmagával szervezte meg immár tizennegyedik alkalommal a Hollandiában élő Mestre Samara és Mestre Marreta. Hozzájuk hasonlóan a jelenlévő mintegy ötven mester és alacsonyabb fokozatú capoeiratanár mindegyike brazil származású, némelyikük Európában él, de akad köztük olyan is, aki ma is Bahiában, Rióban vagy éppen Sao Salvadorban oktatja a dél-amerikai ország kettes számú nemzeti sportját. A Bruce Willisre emlékeztető, karizmatikus Samara mester elégedett az idei workshoppal, mint mondja, kiegyensúlyozottan zajlik az esemény, "a pozitív energia jelenléte állandóan érezhető".
Legalább 350 tanuló gyűlt össze Európa szinte valamennyi pontjáról, bár az egykori keleti blokk idén az átlagoshoz képest kissé alulreprezentált: az ötfős magyar küldöttségen kívül csupán egy lengyel lány érkezett a térségből. Ami már csak azért is meglepő, mert az afro-brazil harcművészet éppen most éli Schengentől innen második európai felfutását.

Fütyi mester 71 éves tanítványa

A világifjúsági találkozók hangulatát idéző polifómos-hálózsákos esemény kimagasló színfoltja Mestre Leopoldina, a 71 éves, fess brazil öregúr. A capoeira történetének egyik legfontosabb alakjánál, Mestre Bimbánál, azaz Fütyi Mesternél tanult, ez pedig a capoeira világában legalább akkora szó, mint amikor rockerkörökben valakiről kiderül, hogy Jimi Hendrixtől leste el a gitárfogásokat.

A 71 éves mester nemcsak mindig kifogástalanul elegáns, a húszas éveket megelevenítő öltözködésével tűnik föl, hanem korát meghazudtoló mozdulataival és cseleivel is. Játék közben egyetlen pillanatra sem veszi le fejéről gyarmati időket idéző masnis kalapját. Ha pedig éppen nem áll be a rodába, vagyis a körbe, akkor bebújós pipec cipőjében sétálgatva szemléli az események folyását.

Elnyomott feketék táncából

Klikk a képre!
A salsában, szambában és egyéb latin ritmusokban bővelkedő parti hajnalig tart. Másnap egy sárga madárjelmezes ember járja végig a résztvevők szállásául szolgáló általános iskola termeit, s capoeira-dalokat rikácsolva ébreszti a szunnyadó embereket, akik az előző éjszaka végkimenetelétől függően több-kevesebb sikerrel próbálják értelmezni a szokatlan jelenséget.

A déli edzésen mindenféle nemzetiségű, színű és hátterű ember mozdul ugyanazokra a ritmusokra és énekli ugyanazokat a portugál dalokat. Megpróbálok rájönni, minek tulajdonítható a capoeira alig húsz évvel ezelőtt kezdődött világhódítása. Az elmúlt négyszáz év alatt elnyomott fekete rabszolgák táncnak álcázott küzdelméből fejlődött ki ez a különös mozgásforma, amit egyesek rúgásokkal tarkított ringatózásnak vélnek, míg mások szerint pajkos medvebocsok incselkedésére hasonlít. Közösségformáló ereje vitathatatlan, mindazonáltal szinte mindent tartalmaz, ami az embernek örömet okoz: táncot, mozgást, ritmust, éneket, játékot és mindezek rögtönzött kombinációját.

Életforma

Javában tart a négynapos workshop, amikor az egyik holland tévétársaság esti híradója öt-hatperces összeállítást hoz az eseményről. Mestre Leopoldina magától értetődően válaszol a riporternek: "Hogy mi a capoeira? Hát az életem".

Nem értem, hogy nem neszelte ezt még meg Wim Wenders.